A vis maior kiegészítése a 12. cikk értelmében

A Mobilitási Csomagban van egy pont, ami szintén MINDEN ÁRUSZÁLLÍTÓRA érvényes lehet, legyen az belföldi vagy nemzetközi, azonban, egyrészt, ezt is kevesen tudják, másrészt, ez sem mindegy, hogyan alkalmazod.

Nézzük meg, miről van szó!

A kérdéses pont a Mobilitási Csomag jogszabályából van (AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2020/1054 RENDELETE, 2020. július 15.). Az aktuális pont pedig az 1. cikk, 11-es paragrafusa, ami az 561-es rendelet 12-ik cikkét egészíti ki, ami a vis maior. Így szól:

 „A 12. cikk a következő bekezdéssel egészül ki: 

Amennyiben ez nem veszélyezteti a közúti közlekedés biztonságát, a járművezető kivételes körülmények között eltérhet továbbá a 6. cikk (1) és (2) bekezdésétől, valamint a 8. cikk (2) bekezdésétől is azért, hogy a napi és a heti vezetési időt legfeljebb egy órával túllépve elérje a munkáltató működési központját vagy saját tartózkodási helyét, hogy ott heti pihenőidőt vegyen ki.

Ugyanezen feltételek mellett a járművezető legfeljebb két órával túllépheti a napi és heti vezetési időt, feltéve, hogy 30 perces, megszakítás nélküli szünetet tartott közvetlenül az annak érdekében meghosszabbított vezetési idő előtt, hogy elérje a munkáltató működési központját vagy saját lakóhelyét, hogy ott heti pihenőidőt vegyen ki.

A járművezetőnek a menetíró készülék adatrögzítő lapján, a menetíró készülékből kinyomtatott lapon vagy a munkalapon legkésőbb az úticél elérésekor vagy egy megfelelő megállóhelyre történő megérkezéskor kézzel fel kell tüntetnie az ilyen jellegű eltérések okát.

A vezetési idő meghosszabbításának időtartamát kompenzálni kell egy, a kérdéses hetet követő harmadik hét vége előtt bármely másik pihenőidővel egyben megtartott, a vezetési idő meghosszabbításával egyenértékű pihenőidővel.”

Hogyan értelmezzük ezt?

Szedjük pontokba, úgy könnyebb lesz átlátni a dolgot! Figyelem! Mivel a Mobilitási Csomag egyetlen pontja sem vonatkozik a buszos vállalkozásokra (személyszállítás), így értelemszerűen ez a pont is, amiről beszélünk, csak az áruszállító vállalkozásokat és azok gépkocsivezetőit érinti!

  1. Először is, ahogy a bevezetőben elmondtam, ez a kiegészítés az eredeti, 561-es rendelet 12-ik cikkére vonatkozik, azaz, a vis maior-ra. Ezt fontos megérteni, mivel a jogalkotó itt azt akarta tudtunkra adni, hogy az itt olvasható pont is csak kivételes esetben alkalmazható (épp ez a vis maior lényege). Ezt aztán külön ki is hangsúlyozza, amikor azt írja, hogy “kivételes körülmények között”. Ezt most nem részletezem, ezek a különböző vis maior esetek.
  2. Azt mondja ez a pont, hogy a 6. cikk 1-es és 2-es bekezdése, valamint a 8. cikk 2-es bekezdése az, ami változtatható. Itt természetesen az 561-es rendelet ezen cikkeiről van szó, hiszen maga a Mobilitási Csomag legnagyobb részt arról szól, hogy az 561-es rendelet és a 165/2014-es EU rendelet (tachográf-rendelet) több pontját módosítják valamennyire. Az egyik pont itt a napi/heti vezetési időkről, a másik pedig a napi pihenőidőkről szól. Fontos megérteni, hogy ez UTÓBBIT miért említi a jogszabály! Ezt nemsokára elmagyarázom.
  3. Egyik lehetőségként meghosszabbíthatod a napi vezetési idődet (ami alapesetben 9 óra lehet, most tekintsünk el attól, hogy egy héten kétszer lehet 10 óra, mert az alapesetben NEM ebbe a pontba ütköző dolog, de természetesen ez a hosszabbítás ARRA is vonatkozna) és a heti vezetési idődet is 1 órával. Fontos, hogy a jogszabály megemlíti a heti vezetési idő meghosszabbítását is, azaz, adott esetben az lehet 57 óra is (és a napi lehet 10 vagy max 11, egyetlen esetben). Ha ezt nem említené meg a jogszabály, akkor csak annyi lenne érvényes, hogy a napi vezetési időt meghosszabbíthatnád, tehát, lehetne akár 11 óra is, de a heti akkor is csak 56 lehetne. De NEM ezt mondja a szabály.
  4. A kétheti vezetési időt NEM hosszabbíthatod meg. Az továbbra is csak maximum 90 óra lehet.
  5. Ezen pont szerint ezt a kivételes eltérést csak abban az esetben alkalmazhatod, ha visszaérve a telephelyre majd hazamenve heti pihenőt fogsz tartani (hiszen a jogszabály így szól: “hogy ott heti pihenőidőt vegyen ki”). Tehát, ha szükséges, meghosszabbítod a napi vezetési idődet (és így a hetit is, ha pont így jön ki), de csak akkor, ha ez szükséges ahhoz, hogy visszaérj a telephelyre és utána megkezdd a heti pihenőidődet. Más esetre ez a szabály NEM alkalmazható.
  6. A napi pihenőidőhöz annyiban van köze a dolognak, hogy ha nem említené a jogszabály, akkor lehet, hogy bajba kerülnél (annak ellenére, hogy csak akkor alkalmazhatod a szabályt, ha heti pihenőt fogsz megkezdeni, ahogy írtam). Ez leginkább a 2 órás vezetési idő meghosszabbításánál lesz majd jobban érthető. Ott fogok mondani majd egy példát, és világos lesz, miről van szó.
  7. A másik opció az, hogy NEM 1 órával, hanem akár legfeljebb 2 órával is meghosszabbíthatod a napi vezetési idődet (és ezáltal akár a hetit is). Szélsőséges esetben, mivel más megkötés nincs, ez akár azt is jelentheti, hogy ha amúgy egy héten kétszer “büntetlenül” meghosszabbítottad a vezetési idődet 10 órára, akkor ezek közül az egyik esetében (ha pont akkor jön ki úgy, hogy heti pihenőt fogsz kivenni) akár 12 óra is lehet a napi vezetési időd és akár 58 óra a heti.
  8. Ez utóbbinak feltétele az, hogy MIELŐTT ezt a legfeljebb 2 óra vezetést alkalmaznád, ELŐTTE kell tartanod egy legalább 30 perces szünetet.
  9. És akkor a példa, hogy miért említi meg a jogszabály a napi pihenőidő megszegésének lehetőségét a felemelt vezetési idővel párhuzamosan. Mondjuk, reggel 5-kor kezdesz. Itt kezdődik a 24 órás szabályod. Ez azt jelenti a jelenleg érvényes 561-es rendelet értelmében, hogy legkésőbb MÁSNAP reggel 5-ig BE KELL FEJEZNED az újabb napi pihenőidőt. Tehát, AKÁRMELYIKET is kezdenéd meg, a 24 órás szabályt NEM szeghetnéd meg. Ha tehát CSAK annyi lenne a Mobilitási Csomag tárgyalt paragrafusában, hogy megnövelheted a vezetési idődet akár 2 órával is, akkor NEM biztos, hogy ez beleférne abba, hogy 24 órán belül legyen egy érvényes napi pihenőidőd (amit aztán hetire terjesztesz ki). Tehát, reggel 5-kor kezdesz, és úgy adódik a dolog, hogy nem végzel a rendelkezésedre álló maximum 15 órán belül (hogy legyen legalább egy 9 órás érvényes pihenőd, függetlenül attól, hogy ez majd HETI pihenővé válik – akkor is meg kell lennie ebből 24 órán belül legalább 9 órának). Tehát, érvényesíted a 2 órás plusz vezetési időt (vis maior, stb.). Előtte kell a 30 perces szünet, így szélsőséges esetben akár 17,5 órára is kitolódhat a napi tevékenységed (amiből 12 óra lehet max a vezetési időd). Viszont, így másnap 5-ig csak 6,5 óra érvényes pihenőidőd lenne a minimum 9 helyett. Na, EZÉRT mondja azt ezen pont, hogy ha kiterjeszted a vezetési idődet, akkor azzal automatikusan a pihenőidődet is kiterjesztheted. Különben ez NEM lenne automatikus, és úgy kellene megcsinálni a vezetési idő kiterjesztését, hogy a napi pihenő akkor is 9 óra kell, hogy legyen, minimum! Szerencsére, nem ez a helyzet. Ebben a példában tehát a következő pihenőidőt 5 óra helyett elegendő, ha 7:30-ig fejezed be, és akkor is rendben lesz.
  10. Ezt a vezetési idő meghosszabbítást (akár az 1 órát, akár a 2 órát, amik valószínűleg a 10 órán felül lesznek, de ez egyáltalán nem biztos, mert lehet, hogy pont úgy jön ki, hogy ez már a harmadik lenne a héten) a legközelebbi pihenőhelyre érve fel kell jegyezni a korongra vagy a kinyomatra. Mint a többi vis maior esetében.
  11. Nagyon FONTOS! Ezt a meghosszabbított vezetési időt (bármelyiket, a fentiek szerint) legfeljebb 3 héten belül, egybefüggően vissza kell pótolni pihenővel, ami legalább olyan hosszú kell, hogy legyen, mint a vezetési idő volt (1 vagy 2 óra), és ezt hozzá kell kapcsolni minimum egy csökkentett napi pihenőidőhöz.
  12. Szintén nagyon fontos! A Mobilitási Csomag  jogszabály egy uniós jogszabály, ami a vezetési idő esetleges meghosszabbításáról szól, vis maior esetén. Semmilyen formában nem ír arról, hogy a MAGYAR 1988-as év is Tv.-ben leírt napi munkaidőt ez meghosszabbíthatja-e vagy sem. Tehát, emiatt az esetleges napi vezetési idő hosszabbítás miatt a napi munkaidő nem növekedhet meg!!! Az maximum 12 óra lehet továbbra is.
  13. Csak egy halk megjegyzés. Azt, ugye látod, hogy ez a vezetési idő meghosszabbítás NEM azonos a hetente legfeljebb 2 alkalommal engedélyezett, legfeljebb 10 órás napi vezetési idővel. Az egy régóta érvényes szabály, amit bármikor alkalmazhatsz. Ez egy attól független, ELTÉRŐ szabály, amit úgy kell értelmezni és alkalmazni, ahogy azt fentebb kifejtettem. Amiért kicsit kusza lehet, az az, hogy a két dolog akár időnként összekapcsolódhat, ha éppen úgy jön ki.

Gyakorlati segítség

Mivel az augusztus 20-tól hatályos jogszabály ezen pontja MINDEN áruszállítást végző vállalkozást érint (akár belföldezik, akár nemzetközizik), ezért ezt is (és a többi pontot is) leprogramoztuk a TachografGURU rendszerünkben, hogy JOGSZABÁLYKÖVETŐK legyünk. Ezt például a Túlvezetés nevű menüpontban kezeltük le:

 

De természetesen MINDEN pontot lekezeltünk rendszerünkben a Mobilitási Csomag jelenleg aktuális pontjaiból. Ilyen például az is, amikor a gépkocsivezető nem írja vissza a kártyára a szabadságot, pihenőt, betegállományt. Ezt a rendszer automatikusan jegyzőkönyvezi, mivel, augusztus 20-tól kezdve ez már sajnos, szabálysértésnek minősül.

Ez például így jelenik meg a TachografGuru Szabálysértési jegyzőkönyvében:

  • Azok az ügyfeleink, akik maguk használják a TachografGURU programot, egy részletesebb tájékoztatást kapnak ezekről a változásokról a programban (hogy miként kell ezeket megcsinálni, lekövetni).
  • Azon ügyfeleink számára, akiknek mi magunk készítjük a kiértékelést, nem kell ezzel foglalkozniuk, megoldjuk nekik.
  • Akik MÉG NEM ügyfeleink, azoknak pedig lehetőségük van most előfizetni a TachografGURU programra, hogy ezt a szabályt betartsák és betartassák. Ehhez Nozdroviczky Sándort kellene megkeresni a +36 (70) 413-9623 vagy (30) 951-9856 telefonszámok valamelyikén, vagy emailben a tachografguru@gmail.com email címen.
  • FONTOS! A Tacho2Safe univerzális letöltőkre is van most egy akciónk, szintén a fenti elérhetőségeken tudsz érdeklődni, vagy meg tudod rendelni egyenesen a webshopból, erre a linkre kattintva. Ez a legelterjedtebb letöltő eszköz, ami univerzálisan használható MINDEN típusú tachográf készülékhez. Folyamatos frissítés az új típusú tachográfokhoz is (pl. VDO 3.0)! Magyar nyelvű leírás, dokumentáció és menük. 

 


Oktatások!!! AETR és Mobilitási Csomag!

Itt az év utolsó időszaka, ami sajnos vagy nem sajnos, az “éves kötelező” oktatásokról is szól. Ezúttal, ahol ez szükséges, kiegészítve a Mobilitási Csomag oktatásáról is (persze, ez nem mindenhol kell).

Koronavírus ide vagy oda, ezt az  “éves kötelező” oktatást a hatóság ugyanúgy elvárja, mint eddig. Erre az oktatásra most KÉTFÉLE lehetőséget tudunk biztosítani.

FIGYELEM!

Amennyiben szombatra szeretnéd kérni az oktatást, akkor a jelenleg még rendelkezésre álló időpontok a következők (ezek hamarosan betelnek):

  • Október 31.
  • November 14.
  • November 28.
  • December 5.

 

  1. Jelenleg már 11 olyan cég van, akinél ONLINE formában fogjuk megtartani az oktatást (ezek egy része már lezajlott). Ezt a Zoom rendszerén keresztül tesszük meg, amihez mindenkinek küldünk egy rövid ismertetőt, a technikai feltételekről. Ez nagyon egyszerű, igazából okos telefonon is működik, de azért ennél egy kicsit profibbra vesszük a dolgot. Jelentkezz az ONLINE oktatásra, ha a koronavírus miatt máshogy nem kivitelezhető nálatok.
  2. Eddig 9 cég jelezte, hogy ők szeretnék az eddigi, “hagyományos” módon megtartatni az oktatást (ebből már 3 megvolt). Reméljük, ezt továbbra is sikerül kivitelezni, egyenlőre nem tudok erre vonatkozó korlátozó intézkedésről.

Kuzma Ferenc AETR szakértő – Gastland előadás 2019 január

Keress meg ez ügyben minél előbb a +36 (70) 391-2885-ös telefonszámon vagy írj az info@aetr.hu email címre, amennyiben az oktatást szombati napra szeretnéd, ugyanis szép lassan telnek a helyek!

Maradj velünk! Tőlünk sok mindenre választ kapsz.

A munkaügy miatt pedig vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy kezelhess MINDEN munkaügyi szabályt.

 

Kuzma Ferenc és Nozdroviczky Sándor

Online tachograf szimulátor, TachografGURU, aetr.hu, Fuvarozók munkaideje