Több lépcsőben lép életbe a Mobilitási Csomag

A Mobilitási Csomag első rendelkezései 2020 augusztus 20-án lépnek életbe. Célja nagy vonalakban, hogy javítsa a járművezetők munkakörülményeit a Közösség valamennyi országában.

A jogalkotók elképzelése az volt, hogy a szabályozások szakaszosan lépjenek életbe, aminek köszönhetően a szállítmányozási vállalkozásoknak elegendő idejük lesz arra, hogy teljesen felkészüljenek a változásokra. Ezért a Mobilitási Csomag rendelkezései több lépcsőben lépnek
hatályba, az első rendelkezések idén Augusztus 20-ától érvényesek.

Készítettem egy összefoglalót a Mobilitási Csomagról (kisokost), egyfajta "gyorstalpalót", amit te is letölthetsz, és elolvashatsz.

Ezt MINDENKÉPP TEDD MEG 2020. augusztus 20-ig! (Alul letölthető.)

Végkiárusítás!!!

A Mobilitási Csomaggal új jogszabályok lépnek életbe, amit szeretnénk teljes egészében “lekövetni”, ahogy eddig is tettük az évek során: érthető, EMBERI NYELVEN elmagyarázni mindenkinek az új szabályokat.

Ezt a legkönnyebben úgy tudjuk megtenni, ha Ebook, illetve egyéb, elektronikus formában tesszük elérhetővé a kiadványokat. Ráadásul, ennek révén teljes egészében kiiktatható a személyes kontaktus MINDEN formája.

Még van raktáron pár tucat NYOMTATOTT könyv mind a 4 könyvből, igaz, könyvenként már kevesebb, mint 100 db, van, ahol csak 50 darab van. A fenti cél miatt VÉGKIÁRUSÍTÁST rendezek, hogy a maradék nyomtatott kiadványokat bárki nagyon kedvező áron megszerezhesse.

Ha elfogynak, TÖBBET NEM NYOMTATUNK BELŐLÜK.

Ezért egy ELKÉÉÉÉPESZTŐ AKCIÓT hirdetünk a következő termékekre:

MINDEN, JELENLEG MÉG KAPHATÓ KÖNYVRE A KÉSZLET EREJÉIG 50% KEDVEZMÉNY!!!

Figyelem! Ez az akció csakis a KÉSZLET EREJÉIG tart!!! Utána ezek a rendkívüli, egyedi kedvezmények tovább már NEM érhetők el (mint ahogy maguk a nyomtatott könyvek sem).

NE HAGYD KI EZT A LEHETŐSÉGET! SZÓLJ AZ ISMERŐSÖDNEK IS RÓLA! HA KÉSŐN DÖNT, AKKOR MÁR LEMARAD RÓLA!

 

 

MINDEN KÖNYV FÉLÁRON, AMÍG A KÉSZLET TART!

 


Töltsd le a Mobilitási Csomag kisokost!

Főbb pontokban a Mobilitási Csomag a következőkről szól:
  • A heti pihenőidőre, a pihenőhelyekre és a több fős személyzet tagjait (négykezes) megillető szünetekre vonatkozóan nem egyértelműek a szabályok. Ezeket módosították néhol.
  • A járművezetők hazatérésére vonatkozó szabályok hiánya eltérő értelmezésekhez és végrehajtási gyakorlatokhoz vezet a tagállamokban, ezért szabályozni kellett.
  • Nemzetközi áruszállítási viszonylatban kívánatos a rendszeres heti pihenőidőre vonatkozó rendelkezések oly módon történő kiigazítása, hogy a gépkocsivezetők a rendszeres heti pihenőidőre otthonukba érjenek, úgy, hogy minden csökkentett heti pihenőidőért teljes kompenzációban részesüljenek. Ez a lehetőség nem alkalmazandó a személyszállítást végző cégekre.
  • Biztonságos és védett parkolók kialakítása folyamatosan.
  • Változások a kompszabályban bizonyos esetekben.
  • Vis maior (váratlan, előre nem látott események) kezelése.
  • A jelenlegi és intelligens menetíró rendszerekben rejlő lehetőségeket maximálisan ki kell használni, az intelligens menetíró készülékeket pedig kötelezővé kell tenni a bizonyos súlyt meghaladó, és bérmunkában vagy díjazás ellenében nemzetközi szállításban részt vevő könnyű haszongépjárművek esetében is (2,4 tonna feletti járművek).
  • Azokban a járművekben, amelyekben nincs intelligens menetíró készülék, a határnál lévő vagy a határon való átlépést követő lehető legközelebbi megállóhelyen rögzíteni kell a tagállam határán való átlépést a menetíró készülékben.
  • Az áruszállítás eltér a személyszállítástól. Ezért a Bizottságnak fel kell mérnie, hogy javasolni kell-e megfelelőbb szabályokat a személyszállításra vonatkozóan. Ez a jogszabály NEM a személyszállítást végző cégekről szól.
  • A közúti ellenőrzések végzése során a hatóságok azt vizsgálják, hogy a gépkocsivezetők megfelelően betartották-e az ellenőrzés napján és az azt megelőző 56 napon a vezetési- és pihenőidőket. (Tehát, a jelenlegi aznapi + 28 napi elszámolási kötelezettség 56 napra változik.)
  • A kabotázs tevékenységek szabályozása.

Kattints ide és töltsd le a Mobilitási Csomag kisokost! Augusztus 20-tól pár dolog már hatályba lép!!!

 


Maradj velünk! Tőlünk sok mindenre választ kapsz.

A munkaügy miatt pedig vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy kezelhess MINDEN munkaügyi szabályt.

 

Kuzma Ferenc és Nozdroviczky Sándor

Online tachograf szimulátor, TachografGURU, aetr.hu, Fuvarozók munkaideje